2014. augusztus 20., szerda

Örömanya ékszer eljegyzésre - teljes összhangban a ruhával, amihez viselni fogják

....de tényleg, nagyon jó, ha valaki konkrét ruhával érkezik, és apró irányvonalat adva felvázolja, mit szeretne! Ennek ellenére még mindig ültünk az ügy fölött egy óra hosszat négyen és a meglévő ékszereim mintáját bogarásztuk, hogy melyik lenne igazán jó, mi passzolna jobban a ruha csipkebetétjéhez, színéhez. 
Végül a pasztell világos krém superduo, 6 mm-es golden shadow swarovski és krém toho mellett tettük le a voksunkat, és emellett a kicsi három levelű mintácska mellett, ami egy korábbi ékszerem eleme volt, bár abban a swari helyett piramid gyöngyöt használtam  (klikk és itt láthatjátok a Tavirózsafüzért)

.......egyébként a minta is itt van, Estina névre kereszteltem! Itt a piramid/swarovski helyett teklát használtam, de igazán szépen ez a minta kúpos gyöngyökkel mutat igazán jól! 











2014. augusztus 18., hétfő

Piciny szépségek



Ez a fekete bőrcsíkos karkötő a hétvégén készült Audreams mintájának a felhasználásával. 
A mintában swarovskik és cseh bichonok valamint superduok vannak


Ez a két karkötő már korábbi, nyár eleji darab, de ebbe a csoportba tartozik, ígyhát ezt is megmutatom. Egyébként a rózsaszín még gazdátlan ha valaki belészeret, viheti ;)


2014. augusztus 17., vasárnap

......cupcakes 2......



Keresztelőre mentünk! 
Tudom, hogy illik vinni tortát, én viszont - a formabontó - nem sütöttem tortát, mert nem tudok, nem is süttettem, rendeltem, mert, hát, nem is tudom miért! Inkább úgy döntöttem, sütök sok-sok kicsi tortácskát, kétfajtát; 57 darab lett és nagyon finom......volt!

 Ennek a tésztájában áfonyalekvár van, cukor helyett hársmézet tettem, a tetején pedig tejszínhab felturbózva egy kis túróval



 Óóó, és ő egy isteni dolog! A tésztájába kellett volna tennem natur joghurtot, el is mentem a boltba, hogy vegyek, és ott találtam mandulás, pisztáciás görög joghurtot, így az került bele némi mandula aroma kíséretében, valamint reszeltem bele kevéske csokoládét. A tetejét vajas krémmel díszítettem......



2014. augusztus 16., szombat

Ismét karkötők

......lila, metál arany és metál almazöld ovális bőrökkel készítettem ezeket a karkötőket és az alapokkal harmonizáló swarovsikkal és porcelán köztesekkel díszítettem, különleges és egyedi ékek születtek, igaz??!









2014. augusztus 10., vasárnap

Ezüstök


Pár héttel ezelőtt készítettem a Halványlila-fehér virágfüzér nyakékemet, ekkor fűztem meg ezt a két mintát először. 
Éreztem, hogy lesz még folytatása, hiszen roppant egyszerű, igazán mutatósak....és ezt, amit rögtön szetté alakítottam, valóban mutatóssá ezüsttel sikerült varázsolnom - és tényleg ilyen, enyhén áttetsző, több helyütt ezüstösen csillogó.
A fűzése közben gondolkodtam a nevén, legyen tehát.......Zillia 







A másik, szintén rombusz forma, szerintem nem olyan mutatós, mint az előző, de érdemes lesz vele foglalkoznom, mert van benne valami, ami nagyon megfogott - rendelnem kell piramid gyöngyöt és szettesítenem kell, és talán ennek a mintának nem áll jól az ezüst...valami ütősebb, hangsúlyosabb színből kell elkészítenem


2014. augusztus 7., csütörtök

2014. augusztus 1., péntek

Halványlila-fehér virágfüzér


Adott volt 3 csodás vitrail swarovski rivoli három méretben, ehhez aztán összeválogattam azt, amit színben hozzá illőnek láttam....gyöngyház fehér superduot, fuchsia ab 2x xilion kúpos swarovskit, crystal és violet swarovskit, keretnek amethyst japán tohot és elkezdtem velük játszadozni........ez a része az a gyöngyfűzésnek, amit imádok.....a vég nélküli játék!
Nem használtam leírást, minden minta csak úgy jött és alakult a kezem alatt, és ezekből biztosan lesznek további ékszerek, legfőképpen a két négyzetes alakú mintából.....





Itt a két minta egymás mellett, ami továbbgondolva csodás karkötővé fog alakulni majd valami más színből





....és teljes pompájában ílyen lett a nyakék. Feltűnő, igazán mutatós színű és formájú